Az oldal megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScriptet.

sERPa súgó

Ezt a típust akkor kell választani, ha a berendezéstörzsben megadott rendszeres munkák táblázata alapján szeretnénk meghatározni, hogy mely ügyfeleinkhez kell elmennünk elvégezni a karbantartási munkákat. A felső táblázatban azok az ügyfelek jelennek meg, akiknél van javítandó berendezés, az alsóban pedig az ügyfélnél lévő rendszeres karbantartásra szoruló berendezések. Csak akkor jelenik meg a berendezés, ha a megadott kezdő dátumtól számítva kevesebb művelet elvégzését tanúsító munkalap van, mint előjegyzés (a berendezéstörzsben).

 

Ha már van felvéve csoportos műveletbe nem sorolt munkavégzés előtti állapotú javítás munkalap a berendezésre, amelynek a vállalási dátuma üres vagy a megadott vállalási dátumtartományba esik, akkor ezek a munkalapok és ezeknek az azonosító száma is megjelenik a sorban. Ez azért érdekes, mert, ha például telefonon jelzett az ügyfél egy hibajelenséget (nem tervezett javítás), amire fel lett véve egy munkalap, majd ezután legenerálásra kerül a csoportos művelet, akkor ez a munkalap is bekerül a csoportba, hiszen a rendszeres karbantartási munkák miatt egyébként is ki kell szállni. Ilyen munkalap felvételekor érdemes a jelzett feladatot a munkalap tervezett javítás táblázatában megadni, mert ez itt a csoportos művelet generálásban megjelenik mint tervezett művelet.

 

Az ügyfél sorában a munkavégzés mező kipipálása esetén a lenti táblázatban a javítandó berendezések is kipipálhatók. Művelettel minden megjelenő tétel egyszerre bejelölhető javításra. A párbeszédablak leokézása esetén csoportos munkalap bevitelben történik automatikus adatfelvétel, valamint a munkalap funkcióban is keletkeznek új munkalapok (esemény nélkül). Akkor keletkezik új munkalap, ha még nem volt folyamatban rendszeres karbantartás a berendezésre ebben az időszakban.

 

A megjelenő berendezések javítását végző szerelőnek a kinyomtatható bizonylat(ok) oda adható(k), amely(ek)en megjelennek a javítandó berendezések, az elvégzendő karbantartások, valamint az ügyfélnél leigazolható az elvégzett javítás ténye. Továbbá a nem tervezett javítás munkalap kézi felvételekor rögzített hiba és egyéb hiba is, hiszen, ha már úgyis kiment a szerelő karbantartani, akkor a bejelentett hibát is a tudomására kell hozni, hogy azt is kijavíthassa.

 

A technikus beosztás funkcióban a legenerálódott csoportos bizonylathoz tartozó munkalapok egyszerre lesznek mozgathatók, azaz a technikusaink beosztását ezekre a meghatározott összetartozó berendezésekre egyszerűen (együttesen) elvégezhetjük.

Művelet / Mentés (F9) -cel lehet a bepipált berendezésekre legenerálni a csoportos műveleteket és munkalapokat.

"Szűrés"  

Művelet típus

Típus választás, amely feladatot el akarjuk végezni, azt kell kiválasztani: Helyszíni karbantartás.

Munkalap sorozat

Szerviz munkalap sorozatválasztás, amelyre történik a munkalap generálás. Csak azok választhatók, amelyek javítás munkalapok  és amelyekre műhely munkavégzés helyszín van beállítva, kivétel a helyszíni karbantartás, mert az nem műhely munkavégzés helyszínű.

Körzet

A helység funkcióban megadhatók körzetek, amely körzetekbe eső ügyfeleinket egyszerre célszerű a karbantartás céljából meglátogatni. Tehát az ügyfeleinkhez megadott helységek (-ben megadott körzetek) azonosságára szűrhetünk jelen mezőben történő körzet választással.

Ügyfélkategória választás

Szűrés az ügyfelek közül valamely kategóriába / kategória tételbe esők közül.

 

 

Üzemeltető/ Tulajdonos

Szűrés a berendezések üzemeltetőire / tulajdonosaira.

Üzemeltető / Tulajdonos telephely

Amennyiben a berendezés tulajdonosának, vagy üzemeltetőjének telephelyei is vannak akkor a telephelyeken lévő berendezésekre is szűrhetünk.

Cím

Az ügyfél, vagy az ügyfél telephelyének cím adatai jelennek meg (nem módosíthatóan). Művelettel ki/be kapcsolhatjuk ezeknek az adatoknak a megjelenítését.

 

Helység.

 

Utca, házszám.

 

Ország.

Telefon

 

Fax

 

Mobil

 

E-mail

 

Ügyintéző

Ki lehet választani a mezőben az üzemeltető / tulajdonos ügyintézőjét, aki elmentésre kerül a csoportos művelet bizonylatba és az elérhetőségeivel együtt kinyomtatódik a bizonylatra is.

Dátum

Dátum megadás, amely napra eső rendszeres karbantartásra szoruló berendezéseket akarjuk megjeleníteni.

Időpont

Időpont megadás a fenti dátumon belül.

Tűrés

Napban megadott tűrés, amellyel az előző mezőkben megadott dátum időszakká bővíthető, azaz például nem csak a jövő hétfőn, hanem az egész jövő héten esedékes berendezés javítások jeleníthetők meg. Ha a megadott (nagy) tűrés alapján egy berendezés rendszeres javítás művelete többször is elvégzendő, akkor ez a berendezés az eredményben több soron is megjelenik. Például április 5 dátum és tűrés = 60 megadása esetén a  február 5 és a június 5 közötti rendszeres javítási műveletek fognak megjelenni, így a berendezésben havi karbantartási idő beállítása esetén 4 szer fog megjelenni ugyan az a berendezés.

Elvégzetlen javítások

(Igen/Nem) Nem esetén csak az dátumnak megfelelő munkákra szűr.

Vállalás dátum

Ez a mező nem szűrésre szolgál, hanem az itt megadott vállalási dátumra történik a csoportos munkalap nyomtatása.

Nyomógombok

OK

 

Mégse