Az oldal megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScriptet.

sERPa súgó

Leírás

A futárszolgálatokkal történő csomagszállítás ma már igen nagy szeletet hasított ki magának a kereskedelmi logisztikában. Éppen ezért a sERPa igyekszik kihasználni a futárszolgálatok által nyújtott alkalmazás programozási felületek (API-k) előnyeit és ezen keresztül automatizálni az ehhez szükséges adatcserét és adminisztrációt.

A támogatott folyamat nagy vonalakban az, hogy a rendelésen (származzék az webáruházból, vagy más forrásból) a megfelelő fuvar kiválasztásával jelezzük, hogy mely futárszolgálattal kell majd kiszállíttatni a csomagot. A futáros rendelések feldolgozásakor ( Kiadás és Egyszerűsített komissió esetében egyaránt), a rendszer bekéri a felhasznált dobozok számát, hogy tudja hány darab csomagcímkére van szükség ahhoz, hogy a küldemény összes csomag egységére ragasztani lehessen egyet. Ez alapján az API-n keresztül megpróbálunk címkét lekérni. Ha ez meghiúsul (például hálózati probléma, vagy hiányos adatok miatt), akkor egy ideiglenes címkét nyomtatunk, hogy addig is biztonsággal azonosíthassuk a csomagot, míg a végleges címkét nem sikerül pótolni. Az egy futárszolgálat által elszállítandó csomagokat egy helyre célszerű csoportosítani a keveredés kockázatának minimalizálása érdekében.

A küldemények csomagjainak kiszedése után, de még a futár megérkezése előtt, célszerű azokat ellenőrizni, hogy mind megvan / nem keveredett közé oda nem illő, és mindegyiken a megfelelő címke van. Ezt egy erre felparaméterezett Csomagellenőrzés funkció segítségével javasoljuk végrehajtani. Az adott futárcéghez tartozó csomagok címkéjét egyesével leolvasva tudjuk őket azonosítani. Ha szükséges megkísérelni a hiányzó végleges címke pótlását, majd Futárnak átadás előtt ellenőrizve állapotba téve, oda helyezni, ahol a futár át fogja majd venni. Amennyiben olyan csomagot találunk ami nem oda való, azt a megfelelő helyre áttehetjük. Ha olyan címke probléma van, amit nem tudunk azonnal orvosolni (mondjuk hiányzó telefonszám miatt nem lehet végleges címkét generálni, vagy a sérült címke miatt nem tudjuk egyértelműen azonosítani a csomagot stb.), akkor azt el kell különíteni későbbi feldolgozásra.

Ha minden csomagot ellenőriztünk és rendeben találtunk, akkor nincs más dolgunk, mint várni a futárt. Ha azonban maradtak elkülönített csomagjaink, akkor az ezekhez kapcsolódó további vizsgálódást segíti, a Csomag lekérdezés funkció. Ezt megfelelően paraméterezve csak azokat a csomagokat látjuk, amelyek nincsenek még ellenőrzött állapotban. Ez a szűkítés segít azonosítani a sérült címke miatt félretett csomagokat, illetve segít intézkedni a hiányzó címkék pótlásáról.

TIPP: adathiány miatt sikertelen végleges címke generálás esetén a vastag kliensen kell intézkedni a címke pótlásáról. Ehhez segítséget jelenthet, ha a fenti módszer szerint legyűjtött csomagokról ideiglenes címkét nyomtatunk és azt visszük a megfelelő vastag klienses hozzáféréssel rendelkező kollégához.

Ha a fenti módszerek segítségével minden címkét pótoltunk, akkor Futárnak átadás előtt ellenőrzött állapotba tudjuk mozgatni a csomagokat. A futár megérkezésekor, egy megfelelően paraméterezett Csomag lekérdezés funkció segítségével egyszerre tudjuk az összes csomagot Futárnak átadva állapotba mozgatni. Ha azonban itt még egy ellenőrzést szeretnénk, hogy tényleg odaadtuk-e a csomagokat a futárnak, akkor egy erre felparaméterezett Csomagellenőrzés funkciót használhatunk, amellyel az autóba pakoláskor egyesével leolvassuk az összes csomag vonalkódját és az azonosítás után Futárnak átadva állapotba tesszük.

Azért fontos a megfelelő állapot, mert ehhez rendelhetünk olyan automatikus eseményt, ami ilyenkor e-mailt küld a küldemény vevőjének, hogy a csomagját átadtuk a futárnak, így a továbbiakban annak sorsáról ott érdeklődhet.

Fontos: Nem csak futárszolgálati, hanem saját kiszállítású csomagok kezelését is támogatjuk. Technikailag ezt is egy futárszolgálatként kezeljük, természetesen ilyenkor saját címkét generálunk, mert nincs szükség külső szolgáltatóval történő API kommunikációra.

Funkciók