A sERPa  illetve Nagy Machinátor néven bevezetett, innovatív vállalatirányítási rendszereinket ma már több, mint 1200 partnerünk több, mint 8 000 munkatársa használja nap mint nap.

Rendszereink és szolgáltatásaink fejlesztése során fokozott figyelmet fordítunk a partnerektől érkező visszajelzésekre, továbbá nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos fejlődésre, mind az alkalmazott technológiák, mind a szakembereink képzése terén.

Küldetésünk Partnereink stabil, hosszú távú, rugalmas és ügyfélközpontú kiszolgálása, állandó magas minőség és megbízhatóság biztosítása.

Történetünk

A PROGEN Kft. 1992-ben alakult, azzal a céllal, hogy a Magyarországon működő hazai kis- és közepes vállalatok informatikájához hatékony, komplex, gazdaságosan bevezethető és üzemeltethető megoldásokat nyújtson.

Fő tevékenységünk a sERPa és a Nagy Machinátor integrált vállalatirányítási rendszerek fejlesztése, bevezetése és támogatása partnereinknél. Kezdetek óta fontos célunk, hogy partnereinknek teljes körű megoldást kínáljunk, ezért 1998-tól Intel partnerként, 1999-től Microsoft rendszerintegrátorként is támogatjuk partnereinket. A 2000-es években partnereink száma már meghaladta az 1100-at.

A PROGEN Kft. 100%-ban az alapítók által létrehozott PROGEN Holding Zrt. tulajdona. A magas színvonalú ügyfélkiszolgálás melletti elkötelezettségünket bizonyítja, hogy 1998 óta az ISO 9001 nemzetközi minőségbiztosítási szabvány szerint végezzük munkánkat. Folyamatainkat precízen kidolgozott módszerek és szabályok jellemzik, amely kiterjed a szoftverfejlesztési, értékesítési és támogatási területekre is.

Büszkék vagyunk arra, hogy rendszereinket több, mint 1200 gazdálkodó szervezet használja sikeresen Magyarországon.

Ismerje meg vezető munkatársainkat!

Komáromi Sándor
ügyvezető igazgató

Személyes küldetésem, hogy egy hosszú távon prosperáló, értéket teremtő, nyereséges céget hozzak létre és működtessek, ahol jó dolgozni, és amit elismernek, megbízhatónak tartanak az ügyfeleink és a szakma.

Lukács Tibor
ügyvezetőigazgató-helyettes, sERPa üzletág igazgató

Célom, hogy ügyfeleink számára olyan komplex, de könnyen használható megoldásokat biztosítsunk, amelyek támogatják a növekedést, csökkentik az operatív terheket, és biztosítják a gyors, megalapozott döntéshozatalt.

Kántor Balázs
IT üzemeltetési igazgató

Küldetésem, hogy csapatunkkal olyan rendszereket építsünk és tartsunk fenn, amelyekre ügyfeleink és kollégáink mindig számíthatnak.

Szabóné Koncz Gizella
gazdasági igazgató

Szakmai pályám során az átláthatóság, a minőség és a megbízhatóság vezérli a munkámat, közel 30 éves tapasztalattal irányítom Progen Kft. számviteli és adózási területét. Mindig is hittem abban, hogy minden cél megvalósításának alapfeltétele a jó tervezés.

Farkas Csaba
Nagy Machinátor üzletág igazgató

Hiszek abban, hogy a siker kulcsa a partnerközpontú szakmai és emberi együttműködés, a megbízhatóság, a szavahihetőség és a hosszú távú perspektivikus gondolkodás.

Terjék Balázs
sERPa vezető product owner

Szeretem, amikor egy összetett rendszer mögött valódi üzleti logika és emberi történetek állnak. A sERPa ERP szoftver vezető product ownereként nem elég átlátnom a termék működését– az ügyfelek mindennapi folyamatai alapján kell stratégiai válaszokat adnunk.

Tóth István
Nagy Machinátor támogatási vezető

Támogatási vezetőként arra törekszem, hogy csapatommal stabil hátteret nyújtsunk partnereinknek, és közösen, felelősségteljesen teremtsünk valódi értéket.

Erdei Éva
sERPa támogatási vezető

Hiszek abban, hogy jól működő folyamatokkal és együtt gondolkodó csapatmunkával teremthetünk ügyfeleink számára megbízható, hosszú távon értéket adó megoldásokat.

Vargáné Tunyoghy Mónika
minőségbiztosítási és ügyviteli igazgató

Nagy eredmények eléréséhez fontosak a gondosan kezelt részletek. Mindennapjaink része a precizitás és empátia. Jól elvégzett feladatokkal járulunk hozzá ügyfeleink és munkatársaink elégedettségéhez.

Kegye Krisztina
marketing vezető, sERPa értékesítési vezető

Hiszek a marketing és értékesítés egységében. Vezetőként célom, hogy ügyfeleinkkel szorosan együttműködve, ERP megoldásainkkal mérhető növekedést és hosszú távú üzleti értéket teremtsünk.

Jambrik Péter
sERPa projektigazgató

Az ügyfeleink valódi üzleti értéke a legfontosabb. Ezt nem egyéni teljesítmény teremti meg, hanem egy felkészült csapat közös munkája. Vezetőként az a célom, hogy ezt a közös felkészültséget napról napra támogassam.

Steinitz Péter
Nagy Machinátor projektigazgató

Hiszem, hogy a hatékony koordináció mellett az empátia is kulcsszerepet tölt be. Célom olyan inspiráló környezetet teremteni, ahol a csapat motiváltan dolgozik a közös célok eléréséért.

Mérföldköveink

1992

Megalakul a PROGEN Mérnöki Fejlesztő és Szolgáltató Kft.

1998

Megnyílik az első vidéki telephely

1999

Microsoft Rendszerintegrátori cím elnyerése

2002

A sERPa Integrált Vállalatirányítási Rendszer bevezetése

2006

A Szegedi Tudományegyetemen elindul a sERPa speciálkollégium

2008

Megújul a Nagy Machinátor integrált vállalatirányítási rendszer, átadásra kerül az új irodaház

2012

2400 felhasználó, 50 kolléga, 900 millió Ft árbevétel, elindul a kutatás-fejlesztési divízió

2015

Új arculat készül a cégre és a termékekre

2016

Bisnode AAA tanúsítvány megszerzése

2020

Szerethető Munkahely Díj elnyerése, aktív szervezetfejlesztés, az agilis transzformáció elindítása

2021

A sERPa Integrált Vállalatirányítási Rendszer teljeskörűen átállt a 64 bites technológiára

2023

A PROGEN Kft. harmadik alakalommal nyeri el a Business Superbrands Díjat

2024

A Nagy Machinátor új adatbáziskezelő motorra tér át.

2025

A sERPa Termelés modul foglalás funkcióval válik teljessé

2026

Gyémánt díjas AAA minősítésű cég lettünk