Az oldal megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScriptet.

sERPa súgó

Maszk leírásának értelmezése

A maszkok leírását képletszerűen kell értelmeznünk. A kisebb jel (<), illetve nagyobb jel (>) közötti szöveg jelöli magának a kifejezésnek típusát, amit le szeretenénk írni. Pédául a <Pozitív-számjegy> nem más mint a számjegyek egyike 1-től 9-ig befoglalóan.

Minden kifejezés egyéb hasonló kifejezésekkel, vagy idézőjelek közötti elemi kifejezésekkel van leírva - ahogy szintén a <Pozitív-számjegy> - nél láthatjuk a táblázatunkban a Szám jellegű mezők maszkja résznél.

Az elemi kifejezések idézőjelekbe (''") vannak téve , ezáltal is jelezve, hogy őket nem kell tovább bontva értelmezni.

Amikor a kifejezések (elemi vagy nem elemi) [] jelek közé vannak rakva, akkor az arra utal, hogy nem kötelezőek.

Másik lényeges elem leírásnál a | (etjsd: vagy) operátor, ami nem mást jelent, mint kizáró vagy-ot, azaz a két oldalán lévő kifejezls közül az egyik fog érvényesülni.

Használjuk továbbá a ::= (ejtsd: legyen) operátort, ami egyszerűen csak a bal oldalon lévő kifejezés, jobb oldali definíciójának megkezdésére utal.

 

További leíás: Backus-Naur-forma

Maszk értelmezés példák leírása

A példák során a maszokokat idézőjelbe tesszük. Egy lehetséges bevitt értéket a -> utáni példa jelöli. A mező értéke szintén idézőjelben szerepel.

Szám jellegű mezők maszkja

Mask = <Szám-maszk>

Definiálás

Kifejezés

 

Definíció

<Szám-maszk>

::=

<Szám-maszk-megadás> | <Szám-maszk-hivatkozás>

<Szám-maszk-megadás>

::=

[<Ezres-elválasztó>] <Egészjegyek-száma> [<Tizedesjegyek>] [<Mérték>] [<Számvégi-előjel>] [<Értékhatárok>]

<Ezres-elválasztó>

::=

"."

<Egészjegyek-száma>

::=

<Pozitív-egész-szám>

<Tizedesjegyek>

::=

"," [<Tizedesformátum>] <Tizedesjegyek-száma>

<Tizedesformátum>

::=

"0" | "-"

<Tizedesjegyek-száma>

::=

<Pozitív-egész-szám>

<Mérték>

::=

"%" | "‰" | ":"

<Számvégi-előjel>

::=

"(" <Karakter> <Karakter> ")"

<Értékhatárok>

::=

<Minimum-érték> [<Maximum-érték>]

<Minimum-érték>

::=

";" [<Tizedestört>]

<Maximum-érték>

::=

";" [<Tizedestört>]

<Tizedestört>

::=

["-"] <Nemnegatív-egész-szám> ["," <Számjegyek>]

<Nemnegatív-egész-szám>

::=

"0" | <Pozitív-egész-szám>

<Pozitív-egész-szám>

::=

<Pozitív-számjegy> [<Számjegyek>]

<Pozitív-számjegy>

::=

"1" | "2" | "3" | "4" | "5" | "6" | "7" | "8" | "9"

<Számjegyek>

::=

<Számjegy> | <Számjegy> <Számjegyek>

<Számjegy>

::=

"0" | <Pozitív-számjegy>

<Szám-maszk-hivatkozás>

::=

"@" <Maszk-azonosító> [<Értékhatárok>]

 

Használat

Maszkelem

sERPa

Quantum Grid

sERPaWeb

<Ezres-elválasztó>

Ha meg van adva, a számjegyek hármasával lesznek tagolva. A Windowsban beállított, nyelvhez igazodó elválasztójelet használja. Amennyiben túl próbáljuk lépni a beírható számok mennyiségét, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

 

Példa: ".5" -> "11 111" azaz mindössze 5 számjegyű számat tudunk bevinni, melyek hármasával lesznek tagolva. A szóköz a tagolás eszköze jelen esetben - magyar nyelvre beállított windows esetén.

Ha meg van adva, a számjegyek hármasával lesznek tagolva. A Windowsban beállított, nyelvhez igazodó elválasztójelet használja.

Ha meg van adva, a számjegyek hármasával lesznek tagolva. Az alkalmazáson belűl beállított nyelvnek (kúltúrának) megfelelő ezres elválasztó jelenik meg. Amennyiben túllépjük a beírható számok mennyiségét, nem tudjuk lekérni az eredményt, a mező hibás lesz.

 

Példa:  ".5" -> "11,111" azaz mindössze 5 számjegyű számat tudunk bevinni. A vessző a tagolás eszköze jelen esetben - ez az Egyesült Királyságban szabványos angolhoz igazodik.

<Egészjegyek-száma>

Az egészjegyek számát tudjuk megadni - maxinális hossza függ az adattípusban felvett beállításoktól. Az egész jegyek száma az elfogadható számtartományt határozza meg, beleszámolva az előjelet is. Amennyiben túl próbáljuk lépni a beírható számok mennyiségét, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

 

Példa: maszk: "2" -> "99" azaz mindössze 2 számjegyű számat tudunk bevinni. Másik példa: "2" -> "-9", tehát a - jel is számít. 5 egész jegy esetén -99999 és 99999 közé eső számok fogadhatók el, pl. "5" -> "-99998"

Az egészjegyek számát tudjuk megadni.

A számmezőbe - az egész jegyek számától függetlenül - mindig maximum 15 értékes jegyet lehet beírni. Ehhez igazodva kell megadnunk az egész jegyek számát is, tehát a megdható érték csak 1 és 15 között lehet. Ha kisebb vagy nagyobb számot írunk be, a mező hibás lesz, nem tudjuk lekérni az eredményt.

 

Példa: maszk: "2" -> "22" azaz mindössze 2 számjegyű számot tudunk bevinni. Másik példa: "2" -> "-65". 5 egész jegy esetén -99999 és 99999 közé eső számok fogadhatók el, pl. "5" -> "-98998"

<Tizedesjegyek>

Ha meg van adva, akkor korlátozni tudjuk a bevitt tízedesjegyek számát, beleértve a 0 számjegyet is. Windowsban beállított, nyelvhez igazodó elválasztójelet használja. Amennyiben túl próbáljuk lépni a beírható számok mennyiségét, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe. Előtte kötelező az egész jegyek számát is megadnunk, a <Szám-maszk-megadás> értelmezése miatt.

 

Példa: "1,8" -> "1,12345678" azaz megadható 8 darab tízedesjegy.

Ha meg van adva, akkor korlátozni tudjuk a bevitt tízedesjegyek számát, beleértve a 0 számjegyet is. Windowsban beállított, nyelvhez igazodó elválasztójelet használja.

Ha meg van adva, akkor korlátozni tudjuk a bevitt tízedesjegyek számát, beleértve a 0 számjegyet is. Az alkalmazáson belül beállított nyelvnek (kúltúrának) megfelelő tizedes elválasztó jelenik meg.  Amennyiben túl próbáljuk lépni a beírható számok mennyiségét, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe. Előtte kötelező az egész jegyek számát is megadnunk, a <Szám-maszk-megadás> értelmezése miatt.

 

Pl: "1,2" -> "1,42" azaz 2 tízedesjegy adható meg és 1 darab egész számjegy.

<Tizedesjegyek-száma>

A tizedesjegyek maximális számát határozza meg, a <Tizedesjegyek> értelmezésén belül - maxinális hossza függ az adattípusban felvett beállításoktól.

 

Példa: "1,7" -> "1,1234567" azaz megadható 8 darab tízedesjegy.

A tizedesjegyek maximális számát határozza meg, a <Tizedesjegyek> értelmezésén belül - maxinális hossza függ az adattípusban felvett beállításoktól.

A tízedesjegyek maximális számát határozza meg, a <Tizedesjegyek> értelmezésén belül. Csak 0 .. 15 közötti egész szám adható meg - mindig maximum 15 értékes jegyet lehet beírni. Ha az értékes jegyek száma meghaladja a 15-öt, a tizedesjegyek számát akkorára csökkentjük, hogy az értékes jegyek száma 15 legyen. Ez befolyásolja az elfogadható számtartományt is.

 

Például "5,3" -> "-99899,999" estben észrevehetjük, hogy csak  -12345,999 és 12345,999 közé eső számok fogadhatók el.

<Tizedesformátum>

A tízedesjegyeket tovább tudjuk szabványosítani <Tizedesformátum> segítségével. Három eset létezik:

 

Nincs megadva: csak az értékes tizedesjegyeket jeleníti meg.

Példa: "1,7" maszk estén, amennyiben bevisszük a "1,1000" példát, leválogatáskor levágja a nullákat, azaz "1,1" lesz a mező értéke.

 

"0": A <Tizedesjegyek>-ben megadott összes tizedesjegy látható.

Példa: "1,7" maszk estén, amennyiben bevisszük a "1,1000" példát, leválogatáskor nem lesz változás, azaz "1,1000" lesz a mező értéke.

 

"-": Pénzjellegű megadás. Kerek értékek után ",-"-t ír, különben a <Tizedesformátum> = "0" szabályait alkalmazza. Gépelés közben beírja a tízedes elválasztó jel után a 00 számjegyeket, de ezek az előbbi szabály mentén lesznek majd átalkítva leválogatáskor. Ha a tízedesjegyeket is változtatni akarjuk gépelés közben, be kell írnunk a tízedes elválsztó jelet is, és utána szerkeszthetjük a számjegyeket.

Példa: "1,-7" maszk estén, amennyiben bevisszük a "1,1000" példát, leválogatáskor nem lesz változás, azaz "1,1000" lesz a mező értéke. Azonban ha a ''2,00" példát visszük be, ahol a "," a tízedes elválasztójel, akkor leválogatáskor a mező értéke "2,-".

Nem használja.

Nem használja. Csak az értékes tizedesjegyek jelennek meg.

 

<Mérték>

"%": Százalékbevitel. A szám érték után "%" jel látható.

Példa: ".3%" maszk esetén, ha begépeljük a "2"-es számjegyet, a mező értéke auutmatikusan "2%" lesz, és leválogatás estén is ez marad.

 

"‰": Ezrelékbevitel.  A szám érték után "‰" jel látható.

Példa: ".3‰" maszk esetén, ha begépeljük a 2-es számjegyet, a mező értéke auutmatikusan "2‰" lesz, és leválogatás estén is ez marad.

 

":": Az órában megadott értéket óra:perc alakban mutatja.

Az <Egészjegyek-száma> az óra számjegyeinek számát határozza meg. A <Tizedesjegyek> kötelezően: ",2".

A percek beírását ":"-tal kell kezdeni.

Példa: "3,2:" maszknál beírjuk a ":30"-at, akkor a mező értéke 0,5 – fél óra – lesz.

"%": Százalékbevitel. A szám érték után "%" jel látható.

 

"‰", ":": Nem használja.

"%": Százalék bevitel. A szám után "%" jelenik meg. Százalékot csak a Float kontrollal lehet bevinni.

Példa: ".3%" maszk esetén, ha begépeljük a "2"-es számjegyet, a mező értéke auutmatikusan "2%" lesz, és leválogatás estén is ez marad.

 

Az "‰": ezrelékbevitelt, ":": az órában megadott értéket a sERPaWeb nem használja.

<Számvégi-előjel>

Megadhatjuk, hogy az előjeltől függően milyen karaktert írjon ki a szám után. Negatív számnál az első, pozitív után a második karaktert. <Mérték> = ":" esetén nem használható.

 

Például: ".14,-2(KT)" maszk esetén, ha bev az "55,00" értéket, mögötte automatikusan megjelenik a T betű, és leválogatáskor a mező értéke "55,- T" lesz.

Nem használja.

Nem használja.

<Minimum-érték>

Minimális érték. A ";" jel után adjuk meg.

 

Példa: ".5;-1"->"-11" lehetséges eset, de -9999 estén már hibaüzenetet kapunk ezzel a maszkkal.

Minimális érték.

Minimális érték. A ";" jel után adjuk meg. Lehet negatív, és tartalmazhat tizedesjegyeket is. Az egész- és tizedesjegyek által meghatározott minimum és maximum közé kell, hogy essen.

 

Százalék bevitel esetén a valós értéket kell megadni, tehát ha azt szeretnénk, hogy 5% legyen a minimum, 0,05-öt kell megadni. Példa: ".5;-1"->"-11" lehetséges eset, de -9999 estén már hibád lész a mező ezzel a maszkkal.

<Maximum-érték>

Maximális érték. A ";" jel után adjuk meg.Csak maximális érték nem értelmezett, kell minimális értéket is felvenni.

 

Példa: ".5;-1;3277"->"-11" lehetséges eset, de 9999 estén már hibaüzenetet kapunk ezzel a maszkkal.

Maximális érték.

Maximális érték. A ";" jel után adjuk meg. Lehet negatív, és tartalmazhat tizedesjegyeket is. A minimum és az egész- és tizedesjegyek által meghatározott maximum közé kell, hogy essen.

 

Százalék bevitel esetén a valós értéket kell megadni, tehát ha azt szeretnénk, hogy 168% legyen a maximum, 1,68-at kell megadni. Példa: ".5;-1;3277"->"-11" lehetséges eset, de 9999 estén már hibás lesz a mező ezzel a maszkkal.

<Szám-maszk-hivatkozás>

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja, de az ott megadott <Értékhatárok> nélkül.

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja, de az ott megadott <Értékhatárok> nélkül.

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja. Ha a <Szám-maszk-hivatkozás>-ban és a maszk definícióban is megadunk minimum, maximum értéket, akkor a maszk definícióban megadott jut érvényre.

 

Szöveg jellegű mezők maszkja

Mask = <Szöveg-maszk>

Definiálás

Kifejezés

 

Definíció

<Szöveg-maszk>

::=

<Szöveg-maszk-megadás> | <Szöveg-maszk-hivatkozás>

<Szöveg-maszk-megadás>

::=

[<Előtag-listákhoz>] <Maszk-elemek>

<Előtag-listákhoz>

::=

"F" | "H" | "T"

<Maszk-elemek>

::=

<Maszk-elem> | <Maszk-elem> <Maszk-elemek>

<Maszk-elem>

::=

<Maszk-karakter> [<Karakter-szám>]

<Maszk-karakter>

::=

<Karakter>

<Karakter-szám>

::=

"{" <Pozitív-egész-szám> "}"

<Pozitív-egész-szám>

::=

<Pozitív-számjegy> [<Számjegyek>]

<Pozitív-számjegy>

::=

"1" | "2" | "3" | "4" | "5" | "6" | "7" | "8" | "9"

<Számjegyek>

::=

<Számjegy> | <Számjegy> <Számjegyek>

<Számjegy>

::=

"0" | <Pozitív-számjegy>

<Szöveg-maszk-hivatkozás>

::=

"@" <Maszk-azonosító>

Használat

Maszkelem

sERPa

Quantum Grid

sERPaWeb

<Előtag-listákhoz>

Csak a listaszerkesztőben használható.

 

"F": A szöveg fordítása. (A fordítás nyelve a lista párbeszédablakán megadott 'Feliratnyelv' lesz. A vezérlőkaraktert a listaszerkesztőben az adatbázisból kapott - tárolt eljárás által visszaadott, nem label - mezők tulajdonságaiban a 'Formátum'-ra kell beírni! A fordítás szövegét a kliensgépen pl a C:\ Program Files\ ProgEn\ sERPA könyvtárbeli trans02.txt, trans03.txt, ... fájlok tartalmazzák!)

 

"H": A szövegfordítás utána írása. (A magyar szöveg után ' / '-jel, majd a fordítás kerül kiírásra. Szintén a listaszerkesztőben kell beállítani. mint a 'Szöveg fordítása' vezérlőkaraktert.)

 

"T": Megjegyzés mezőkbe beírt "Enter"-ek (SorTörések) listákon történő megjelenítéséhez használható. Ha meg van adva a maszkban, akkor megjelennek a sortörések, ha nincs megadva, akkor nem jelennek meg.

Nem használja.

Nem használja.

<Maszk-karakter>

"A": Tetszőleges karakter. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például a "AAAA" maszk 4 tetszőleges bevihető karaktert jelent. Azaz egy lehetséges érték: "AAAA"->"VTAK", ahol a VTAK az általunk megadott karakterek.

 

"N": Tetszőleges karakter. Megjelenítéskor és bevitelkor a kisbetűket nagybetűvé alakítja. Nem csak a magyar betűket alakítja át, az Unicode UTF-16 szabványt használja. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például a "NN" maszk két tetszőleges bevihető karaktert jelent. Azaz egy lehetséges érték: "NN"->"AA", ahol mi az aa karaktersorozatot vittük be, de a maszk miatt az átalakult.

 

"J": A szöveg végén levő számot balról 0-val egészíti ki.

Például "JJJ" maszk esetén, begépeljük az 1 karakter, az eredmény "001".

 

"9": Tetszőleges számjegy.

Például "AAAAAJJJJJ", maszke esetén begépeljük a abcde12 karaktersorozatot, az "abcde00012". Másik példa a "AAAAAJJJJJ" amszk esetén begépeljük a "ab12" karaktersorozatot, az eredmény "ab12000000".

 

Egyébként (ha nem <Karakter-szám>): Elválasztó karakter.

Az elválasztó karakter megjelenik a szövegben, de az adatokban nem tároljuk el. Bevitelkor nem módosítható, a gépelés átugorja a helyét.

Például a "AA-kód" maszk esetén, amit begépeljük az első karakterünk megjelenik mögötte a -kód utótag. Egy lehetséges eset: "AA-kód"->"99-kód", ahol 99 karaktersorozatot vittük be.

"A", "N": Tetszőleges karakter.

 

"9": Tetszőleges számjegy.

 

Egyébként: Elválasztó karakter.

"A": Tetszőleges karakter. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például a "AAAA" maszk négy tetszőleges bevihető karaktert jelent. Azaz egy lehetséges érték: "AAAA"->"VTAK", ahol a VTAK az általunk megadott karakterek.

 

"N": Tetszőleges karakter, bevitelkor a kisbetűket nagybetűsre konvertálja. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például a "NN" maszk két tetszőleges bevihető karaktert jelent. Azaz egy lehetséges érték: "NN"->"AA", ahol mi az aa karaktersorozatot vittük be, de a maszk miatt az átalakult.

 

"J": Tetszőleges karakter. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például ''JJJ"->"cic" lehetséges eset.

 

"9": Tetszőleges számjegy. Ha megpróbálunk több karaktert begépelni, mint a tetszőleges karakterek száma, a leütött számjegyek nem kerülnekbe a mezőbe.

Például a "999" maszk esetén csak számok kerülnek a mezőbe, a begépelt betűk nem jelennek meg. Egy lehetséges eset: "999"->"123".

 

Egyébként (ha nem <Karakter-szám>): Elválasztó karakter.

Minden, az előbbiekben fel nem sorolt karakter elválasztó karakternek minősül, megjelenik a szövegben, de az értékben nem. A mező értékébe nem vihető be elválasztó karakter. Az elválasztó karakter csak akkor jelenik meg, ha utána is van bevitelre lehetőség.

Például a "AAA/9999"->"kac/999" lehetséges eset, ahol mi a kac majd a 999 karaktersorozatokat ütöttük le, tehát a / maszkaban lévő karakter bekerült a mezőbe automatikusan.

<Karakter-szám>

Az előtte szereplő karakterből a megadott számú darab kerül a maszkba. Csak pozitív egész szám adható meg.

 

Például "A{8}-A{8}-A{8}"->"12345678-12345678-12345678"

Az előtte szereplő karakterből a megadott számú darab kerül a maszkba. Csak pozitív egész szám adható meg.

Az előtte szereplő karakterből a megadott számú darab kerül a maszkba. Csak pozitív egész szám adható meg.

 

Például "A{8}-A{8}-A{8}"->"12345678-12345678-12345678"

<Szöveg-maszk-hivatkozás>

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.

Az adatbázisban definiált MaskName nevű maszkot használja.

 

Dátum jellegű mezők maszkja

Mask = <Dátum-maszk>

 

A sERPa estén teljes mértékben az alábbiak lentiek alapján működik a maszk.

sERPaWeb esetén beviteli mezőkben a dátum jellegű mezőkhöz nincs maszk. A dátum jellegű mezők az alkalmazásban megfelelően beállított az adott kultúrának (nyelvnek) megfelelő formátumban jelennek meg. Az év mindig 4 karakteres. A táblázatban az alábbiak alapján működik a maszk. A dátum elemei (év, hónap, nap) a kultúrának (nyelvnek) megfelelő sorrendben jelennek meg. A maszk csak a sERPaWeb táblázatban megjelenő dátumelemek megjelenítési formáját szabályozza, a dátumelemek sorrendjét nem.

Definiálás

Kifejezés

 

Definíció

<Dátum-maszk>

::=

<Dátum-maszk-megadás> | <Dátum-maszk-hivatkozás>

<Dátum-maszk-megadás>

::=

"ÉÉHN" | "ÉHN" | "ÉÉH" | "ÉH" | "ÉÉ" | "É"

<Dátum-maszk-hivatkozás>

::=

"@" <Maszk-azonosító>

Használat

Maszkelem

sERPa

Quantum Grid

sERPaWeb táblázat

<Dátum-maszk-megadás>

Az év, a hónap és a nap a Windowsban beállított sorrendben és elválasztóval jelenik meg.A számokat az előírt számjegyekre balról 0-val egészíti ki.

 

"ÉÉHN": Az év négy számjegyű, a hónap és a nap két számjegyű.

Például a 20001231 begépelése esetén az eredmény "2000.12.31." lesz.

 

"ÉHN": Az év, a nap és a hónap is két számjegyű.

Például a 001231 begépelése esetén az eredmény "00.12.31."

 

"ÉÉH": Az év négy számjegyű, a hónap kettő, a nap nem látszik.

Például a 200012 begépelése esetén az eredmény "2000.12.".

 

"ÉH": Az év és a hónap is két számjegyű, a nap nem látszik.

Például a 0012 begépelése esetén "00.12."

 

"ÉÉ": Az év négy számjegyű, a hónap és a nap nem látszik.

Például a 2000 begépelése esetén "2000."

 

"É": Az év két számjegyű, a hónap és a nap nem látszik.

Például a 00 begépelése esetén "00."

Az év, a hónap és a nap a Windowsban beállított sorrendben és elválasztóval jelenik meg.A számokat az előírt számjegyekre balról 0-val egészíti ki.

 

"ÉÉHN": Az év négyszámjegyű, a hónap és a nap kétszámjegyű.

 

"ÉHN": Az év, a nap és a hónap is kétszámjegyű.

 

"ÉÉH": Az év négyszámjegyű, a hónap kettő, a nap nem látszik.

 

"ÉH": Az év és a hónap is kétszámjegyű, a nap nem látszik.

 

"ÉÉ": Az év négyszámjegyű, a hónap és a nap nem látszik.

 

"É": Az év kétszámjegyű, a hónap és a nap nem látszik.

Az év az alkalmazás beállított nyelvnek

(kúltúrának) megfelelően beállított sorrendben és elválasztóval jelenik meg.

 

"É": két számjegyű évszám.

 

"ÉÉ" : négy számjegyű évszám.

 

"H":két számjegyű hónap sorszám.

 

"N":két számjegyű nap sorszám.

 

Például "ÉÉHN"->"2012.12.31." mely esetben mi a 20121231 karaktersorozatot gépeltük be, az elválasztójelek és a formátum az alkalmazás magyar nyelven való használata miatt kerültek be.

 

A sERPaWeb megvalósult még a következő is:

[ "ÉÉ" | "É" ] [ "H" ] [ "N" ], azaz meg tudunk csak napot is adni. A sERPa-ban ez nincs jelenleg megvalósítva.

<Dátum-maszk-hivatkozás>

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.


Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.

 

Idő jellegű mezők maszkja

Mask = <Idő-maszk>

 

A sERPa estén teljes mértékben az alábbiak lentiek alapján működik a maszk.

sERPaWeb esetén a beviteli mezőkben az idő jellegű mezőkhöz nincs maszk. Az idő jellegű mezők az adott kultúrának (nyelvnek) megfelelő formátumban jelennek meg. A sERPaWeb táblázatban az alábbiak alapján működik a maszk.

Definiálás

Kifejezés

 

Definíció

<Idő-maszk>

::=

<Idő-maszk-megadás> | <Idő-maszk-hivatkozás>

<Idő-maszk-megadás>

::=

<Óra> [ <Perc> [ <Másodperc> ] ]

<Óra>

::=

"ÓÓ" | "Ó" <Óra>

<Perc>

::=

"PP"

<Másodperc>

::=

"MM"

<Idő-maszk-hivatkozás>

::=

"@" <Maszk-azonosító>

Használat

 

Maszkelem

sERPa

Quantum Grid

sERPaWeb táblázat

<Óra>

Az óra annyi számjegyű, ahány 'Ó' van a maszkban (legalább kettő).

 

Például "ÓÓPPMM" maszkkal a 140102 leütött karaktersorozatok esetén a mező értéke "14:01:02" lesz.

Ha csak ez van megadva, akkor csak a kétszámjegyű óra látható.

"ÓÓÓ": Több számjegyű óra.

 

"ÓÓ":Két számjegyű óra.

 

Például "ÓÓPPMM" maszkkal a 140102 leütött karaktersorozatok esetén a mező értéke "14:01:02" lesz.

<Perc>

Ha meg van adva, akkor látható a két számjegyű perc. Amennyiben az időbeosztásnál (60-nál) nagyobb értéket viszünk be, azt átszámoljuk órába.

 

Például "ÓÓPPMM" maszkkal a "14:88:00" általunk bevitt érték alapján jelzett mező esetén, az átalakul "15:28:00" értékűre.

Ha meg van adva, akkor látható a kétszámjegyű óra és perc.

Két számjegyű perc.

<Másopdperc>

Ha meg van adva, akkor látható a két számjegyű másodperc.Amennyiben az időbeosztásnál (60-nál) nagyobb értéket viszünk be, azt átszámoljuk percbe.

 

Például "ÓÓPPMM" maszkkal a "12:00:77" általunk bevitt érték alapján jelzett mező esetén, az átalakul "12:01:17" értékűre.

Ha meg van adva, akkor látható a kétszámjegyű óra, perc és másodperc.

Egy, vagy két számjegyű másodperc.

<Dátum-maszk-hivatkozás>

Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.


Az adatbázisban definiált <Maszk-azonosító> szerinti maszkot használja.