Az oldal megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScriptet.

sERPa súgó

Navigáció: Bérszámfejtés > Funkciók > Feladatok év közben

Nyilatkozat éves szabadság eltérő kiadásáról

Ugrás Előző Fel Következő Menü

A szabadságot a munkáltató adja ki, azonban főszabályként köteles a munkavállalót előzetesen meghallgatni. Fontos korlátozás, hogy a munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni (e körben is megfelelően irányadó a fentiekben ismertetett arányosítási és töredéknapra vonatkozó szabály). A munkavállalónak erre vonatkozó igényét azonban legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.A szabadságot – eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy tartama legalább összefüggő tizennégy napot elérjen, valamint a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. A szabadságot főszabályként nem lehet pénzben megváltani: kivétel ez alól a munkaviszony megszűnése, amely esetben, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, köteles annak pénzbeli megváltására. A nyilatkozat az eltérő megállapodást hivatott igazolni.

Párbeszédablak

Párbeszédablak

 

 

 

Leírás

Nagyítás a képre kattintással!

- Párbeszédablak -

Kimeneti eszközök

Pdf

Javasolt almenü

Funkció elérése menüszerkesztéskor: Bérszámfejtés / Listák év közben / Nyilatkozat éves szabadság eltérő kiadásáról

Paraméterek